A politikai krimi műfaja egy időben legalább annyira menő és népszerű volt, mint a megboldogult kilencvenes évek elején a tárgyalótermi krimi. Érdekes hibrid műfaj mindkettő, hiszen amellett, hogy a krimi és a dráma is felüti benne a fejét, sokszor bontakozik ki összeesküvés, globális fenyegetés, vagy egyéb, torokszorító izgalom is, esetünkben pedig egy lehetséges harmadik világháború kirobbanása.
A harmincas-negyvenes korosztály biztosan élénken emlékszik még a 2001. szeptember 11-i terrortámadásra és az azt követő feszült időszakra. Sőt, akik később követték az eseményeket, talán még Katharine Gun brit nyelvészre is emlékeznek, aki 2003-ban szigorúan titkos információkat adott ki a The Observer elnevezésű lapnak. Katharine az angol kormányzati kommunikációs központnál dolgozott, amikor egy feljegyzést továbbítottak neki, amiben az állt, hogy kompromittáló információkat kell gyűjteniük az ENSZ biztonsági tanácsának tagjairól. Mivel az információkkal a bizottság tagjai zsarolhatóak lettek volna annak érdekében, hogy az USA-nak szabad utat adjanak Irak lerohanására, Gun a megszerzett információk kiszivárogtatása mellett döntött. A film ennek eseményeit dolgozza fel.
A Gavin Hood által rendezett film elsődleges erénye az, hogy végig működik és fenn tudja tartani a figyelmet. Korábbi munkái között akadtak korrekt filmek, mint a Kiadatás, a Végjáték, vagy az X-Men: Kezdetek – Farkas, de most először érezhető rendezésében, hogy biztos kézzel tudta irányítani a forgatást és instruálni a színészeket. Bevallom, Keira Knightley finoman szólva sem tartozik a kedvenceim közé, de ebben a filmben kiválóan hozza a karaktert. Bár külsőleg nem hasonlít Gunra, a korabeli riportok és egyéb videók alapján nagyon jól levette a figurát. Ugyan a kisebb szerepekben is találunk ismertebb neveket, a prímet egyértelműen Knightley kisasszony viszi. Nyilván nem lehet elmenni a mindig zseniális Ralph Fiennes alakítása mellett, aki elég komoly meglepetést okozott számomra, de nem ő az egyetlen, akit ki kell emelni. A Katharine férjét, Yasart megformáló Adam Bakri egészen lenyűgöző, de mondhatnám Matthew Goode-ot is, aki már a Watchmenben felhívta magára a figyelmem Ozymandiasként, Rhys Ifans, aki mindig is sokrétű szerepekben tűnt fel, kezdve a Snowdentől a Pókemberen át a Sárkányok házáig, vagy akkor már Matt Smith-t se felejtsük ki, aki itt most tényleg hozza, amit kell. Kicsit olyan benyomást kelt a mozi, mintha mindenkinek fontos lett volna ez a szerep és nem csak egy újabb munkaként tekintettek rá a hivatalban…
Ahogy említettem, a Hivatali titkok végig fenntartja a figyelmet, ráadásul a feszültséget is. Jómagam például az esetre ugyan emlékeztem, de a végkimenetelre nem. Nagyon szimpatikus, hogy nem von le konklúziót a film a néző helyett. Katharine motivációit megmutatja, egyértelművé teszi, de azt nem dönti el helyettünk, tette helyes volt-e, vagy sem. A moralizálást is ránk hagyja, amivel pedig azt teszi, amire csak kevés film képes: a vége főcím után is gondolatokat hagy a fejünkben és fel kell tennünk a kérdést magunknak, vajon mi mit tennénk hasonló helyzetben? Várható több egy ilyen műfajú filmtől? Aligha. Tökéletesen bizonyítja, hogy a Hivatali titkok helye ott van minden gyűjtő polcán, aki kedveli az efféle politikai-tárgyalótermi krimiket, amik a drámaiságot sem nélkülözik.
